elhangzott az első Fokhagymagyar Fesztiválon

Kedves Barátaim, Hölgyeim és Uraim, Fok-hagy-ma-gya-rok!

Ünnepelni gyűltünk ma egybe. Az új kenyér ünnepe előtti napon még harapjunk egy utolsót a tavalyi kenyérből sütött fokhagymás pirítósba.

De nem állhat az egész év ünnepnapból. 

A világban korszakváltás történik. A bazsalikomok, oregánók és kakukkfüvek korszakának vége. Görögország már bedőlt, de mi büszkék lehetünk magunkra.

Ősi drakota mondás, hogy ha ha fokhagymát ettél, letagadhatod, de elhinni nem fogják. Hát mi nem tagadjuk! Mi tudjuk, hogy a spanyol narancs sem lehet olyan édes és a francia sajtok sem lehetnek olyan illatosak, mint a mi fokhagymagyar becsületünk!

Ahogy legnagyobb, legmagyarabb költőnk írta:

Sehonnai bitang ember,
ki most ha kell, falni nem mer.
Kinek drágább lehellete,
mint fokhagymagyar becsülete.

Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte. A munka nem lehet büdös, és ebben vegyünk példát a másik fokhagymatalomról. Kínában ugyan nagy tételben és rosszabb minőségben állítanak elő fokhagymát, mint büszke hazánkban, de így is közelebb állnak szívünkhöz és ízlésünkhöz, mint egy káposztázó nemzet. Ott keleten tudják azt, amit mi is megtanultunk, hogy a piaci verseny átalakult fogyasztási versennyé. Ezzel legalább a túlsúlyos honfitársaink problémáját is megoldottuk. És ők legalább nem akadályozzák, hogy nemzetünk ismét egységes legyen. Ahogy a költészet napján született versfaragó is írta:

Nem teremhet a Bánát a rácnak kenyeret!
Átjárja a Kárpátokat a fokhagymagyar lehellet!

Száz évvel korábban még a sorok közé kellett rejteni az üzenetet. Akkor így írt a költő:

A kés csörög, a feta görög,
Lestyán nincs egy szál.
Fokhagymaszagra gyűl a vad:
Te főzted ezt, király!

Dugványként népünk gerezdjei,
A fokhagyma lét ereszt,
És sírva pucolja, aki él.
Király, te etted ezt!

De ma már a forradalom nem képes beszédet, hanem tiszta szavakat kíván. Mától új köszöntéssel üdvözöljétek egymást, ami őszintébb és igazabb, mint a régi:

Fokhagymagyarok! Egybesüljetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://fokhagymafront.blog.hu/api/trackback/id/tr753166391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása