Szagtársak és szagtársnők, fokhagymagyarjai e termőföldnek!

Eljött az idő, hogy az egyedüli igazi magyarországi hazafias erő, a Fokhagymafront főisten-jelöltet állítson, ezzel is példaképet adva a reményvesztett embereknek! 
Ezért ünnepélyesen bejelentem, hogy a Magyar Fokhagymafront főisten-jelöltje Csurka István!

Nem mehet így tovább, hogy megannyi elveszett lélek megannyi esztelen istenképhez imádkozzék: a Magyar Fokhagymafront vezetősége úgy látta, rendezni kell a sorokat és a vallásokat, márpedig a főisteni pozícióra kevés olyan igaz magyarszagú ember méltó, mint korunk legnagyobb pamfletírója és mozgalmunk ékes szemüveges példaképe, aki egész életét a nyugati lilahagyma-termesztők valamint a vámpírok kultúrimperialista tevékenysége elleni küzdelemnek szentelte. 
 A jelölést Őszentsége, a Führerin, aki közel 2 éves, egyértelműen támogatja. 
Ünnepélyesen bejelentjük, újra hogy a Magyar Fokhagymafront főisten-jelöltje Csurka István!

Síkra szállunk, hogy a Kossuth téri József Attila-szobor helyébe állítsák föl Csurka István lovasszobrát. Szorgalmazni fogjuk, hogy minden kerületben nevezzenek el Csurka Istvánról legalább egy zsákutcát, amiből majd teret csinálunk egyszer robbantással. 

Továbbá Csurka István személyes javaslatára beemeltünk stratégiai tervünkbe új pontokat: több politikát, több sorsot a színházakba! Kapjon végre teret a politikai színház! Nagyszerű vezetőink életútját bemutató vígjátékokat és ellenségeink drámáit a színpadra. Orbán-musical, Hoffman Rózsa-kabaré után az IMF drámája kerüljön színre.
Követeljük, hogy a színházak élére ezután csak komoly politikai múlttal rendelkező FÉRFI emberek kerüljenek – elvégre a politikus mindenhez ért! Kövér Lászlónak a Radnótit, Kocsis Máté pedig az újonnan felépített hajléktalan színház direktora legyen! ÖRÖKRE!

Nevezzék át Nokiás doboz Színházra a Komédia színházat! Legyen az Új Színház új neve Elmúlt8év Színház!

Tudjuk, céljaink és eszméink még nem elég érthetőek minden embernek, de higgyék el, mi tudjuk, mi kell népnek: nem holmi szakmai zsűri maga belterjességével, hanem az új dicső politikai színházak korszak jön, már halljuk is az új idők szavát.  

A MAFOF vezetősége így ezzel a nappal megkezdeni utcai és webes kampányát Őszentsége Csurka István főistenné való jelöléséért, valamint a további említett nemes célokért.
Minden támogatónkat arra kérünk, hogy amennyiben módjában áll, szálljon be kampányunkba, mely a mai nappal ezennel hivatalosan is elkezdődött!

Az igaz magyar fokhagymagyar!

Most pedig felkérném Várnai Szilárd színművész szagtársat, hogy szavalja el Pásztor Tibor szagtárs Csurka Istvánt dicsőítő költeményét.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fokhagymafront.blog.hu/api/trackback/id/tr253324650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása