Tisztelt Német Zsurnaliszták!

Tiltakozó levelüket megkaptuk. 
Mi, a Magyar Fokhagymafront, a Német Almák Frontjának testvérszervezete feleslegesnek és értelmetlennek találjuk a tiltakozást.
A színház nem kunszt, de a főistenség, amit elérhet velünk és a szavazatainkkal Csurka, az már valami!

A Magyar Fokhagymafront felháborítónak tartja a német újságírók levelét, melyben kétségbe vonja Őszentsége Csurka István művészi kvalitását valamint színházintendánsi kinevezésének létjogosultságát. Mozgalmunk - miképpen elődeink a múltban, úgy mi a jelenben és a jövőben is - konzekvensen képviseli Őszentsége Csurka István főistenné való választását: rendezni kell a sorokat és a vallásokat, márpedig a főisteni pozícióra kevés olyan igaz magyarszagú ember méltó, mint korunk legnagyobb pamfletírója és mozgalmunk ékes szemüveges példaképe.

Vezetőnk, Őszentsége, a Führerin, aki közel 2 éves, a jelölést egyértelműen támogatja.

Ezennel fölszólítjuk a nyugati antidemokrtaikus manipulációjának és a kultúrimperialista tevékenységének áldozatául eső német médiamunkásokat, hogy álláspontjukat módosítsák a józan ész és a népakarat nevében.

Követeljük, hogy ne írjank több levelet, ne tegyenek közleményeket közé német lapokban, nálunk senki sem beszél németül úgysem...
Felesleges minden tiltakozás és követeléseiket jobb, ha finoman és kérve adják le a portán, nálunk Erzsébetvárosban.

Az igaz magyar fokhagymagyar!

A MAFOF vezetősége

UI.: Már elkezdtük tervezni Csurka lovasszobrát a Citadellára l. a mellékelt ábrát.

(Hamarosan német nyelven is elérhetővé válik a levél.)

A bejegyzés trackback címe:

http://fokhagymafront.blog.hu/api/trackback/id/tr473433438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.