írta
Konstantin Nagymogul, Külalmaügyi Birodalmi Konzul
tartatott
2011. március 9-én a Hősök terén

A Német Almák Frontjának legőszintébb és bajtársiasabb üdvözletét kívánom tolmácsolni felétek. Régóta figyeljük a Magyarországon kialakult tarthatatlan fokhagymahelyzetet, melynek egységét és erejét sürgősen újjá kell éleszteni! Figyelmünket rögtön fölkeltette Magyarország, amikor megbizonyosodott, hogy csatlakoznak hozzánk az idegen zöldségek és gyümölcsök ellen folytatott harcban. Ezért üdvözöljük hát a Magyar Fokhagymafrontot, mely szívvel és lélekkel küzd a nyugati lila- és a keleti vöröshagymák nemzetközi összeesküvése ellen. A Fokhagymafront viharos ereje újra meg fogja teremteni a fokhagyma egységét.

Már ma az utolsó almáig harcolunk Németországban. Azt mondjuk fiataljainknak, a fiatal almáknak, hogy csak a hazai almalé tudja őket erővel eltölteni. Amikor a fiatalok azt skandálják, hogy „Mi ad a német fiatalságnak erőt, az almalé, az almalé“, akkor idősebb bajtársaink közül nem keveset vad izgalom és elérzékenyülés kerít hatalmába. Ez azt mutatja, hogy sem a fiatalok, sem az idősebbek nem félnek attól, hogy a nemzeti felemelkedés áldozatainak helyébe lépjenek (tapsvihar).

A legújabb magyarországi fejlemények megmutatták, hogy a fokhagymák is készen állnak arra, hogy emberfeletti áldozatokat hozzanak. Az első nyugdíjasok már le is aratják fokhagymaültetvényeik friss terméseit, az idősek is meghozzák véráldozatukat a fokhagyma egységének érdekében. A fiatalság felépíti a Fokhagymafrontot, hogy ellenálljon a silány és fajidegen kínai fokhagymáknak, amelyek azon mesterkednek, hogy elárasszák a hazát. Így az idősek fáradságos munkája nem volt hiába (szűnni nem akaró tapsorkán).

Az első és legfontosabb tehát a harc, amelyben vállvetve harcol fiatal és öreg, gazdag és lelkiekben gazdag az Almafront fennen ragyogó példáját követve. Amikor harcunkat a férgektől hemzsegő körték, a török importalmák és az alattomos bogyós gyümölcsök ellen siker koronázza, akkor a magyarországi harcok is sikerhez fognak vezetni. Már elkezdődött azon fajidegen erők megsemmisítése, amelyek nem olyan fokhagymaszaggal büszkélkednek, mint ti. A magyar fokhagyma szagában rejlik a magyar nemzeti felemelkedés valódi nagysága (a lelkesedés és a taps tetőfokára hág).

Mi szükséges ehhez? Követnünk kell a pártelnök szavát. Belső stabilitásra, külső tetterőre és bátorságra lesz szükségünk. Feltétel nélkül követjük a Párt minden szavát, akár szakadékba is ugrunk, ha ezt kérik. Halálunk nem nagy áldozat a mozgalom oltárán. Bárányi ostobaságot is vállalunk, ha ezáltal a vágóhíd is életünk végcélja. Mert csak egy valami örök: a magyar fokhagyma.

A bejegyzés trackback címe:

https://fokhagymafront.blog.hu/api/trackback/id/tr642719653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása